Kedves Répagyöki!

Kedves szomszédasszonyom!

Kedves "aki-szintén-nem-tudta-még-eddig" !

A KO! és az OK! szócska közti különbség nem csak a két betű felcseréléséből áll.

Én momentán KO! vagyok a sok falevéltől a kertben, mert csak az én bosszantásomra hullanak le. Valószínű, hogy magát az őszi évszakot is az én idegesítésemre találták, ki. Mindig mondtam, hogy nekem a mediterrán klíma jobban bejönne, de az az eltévedt gólya ide pottyantott le.

Egyszóval jól elvagyok a falevelek szedegetésével, mire végzek a kert végével, mehetek vissza az elejére. Telnek a zsákok, fárad a derekam, és azon gondolkodok, hogy hogyan fogom meghálálni a kukásoknak kedden, hogy ezt a sok zsákot elviszik. Bár mióta a Föníciaiak feltalálták az a bizonyos dolgot, ez már nem kérdés. KO!

Aztán ott van a diófa, a szomszédé, de nálam dobja le a leveleit.  Egész nyáron takaríthatom a medencét, hogy tiszta legyen a vize. Most ősszel meg mindent beborít a sok dió is. Na jó, persze szeretjük a diót, meg az aranygaluskát és a diós palacsintát is. De sokkal egyszerűbb a piacon oda menni Mariska nénihez és kérni tőle 30 dkg diót, pucolva. De nem, én naponta görnyedek, szedegetem, hopp ez nem dió, hanem egy meztelen csiga, és csak szedem, hajladozok. Nem kell nekem sem Réka sem Norbi fittttnesss DVD, itt van nekem a dió szedés. KO!

Ma mikor már kész vagyok kb. egy nagyvödörnyi dió összeszedésével, megtisztel jelenlétével a szomszédasszonyom, és rákönyököl a bokorkerítésemre, amit én nyírok, és ápolgatok, mert ő nem ér rá, ugyanis nyugdíjas. Majd előadja a nagymonológját, miszerint olvasta valahol, hogy őneki joga van átjönni hozzám, és a lehullott dióját összeszedheti. KO!

Mély levegő vétel, már elszámoltam 10-ig, ha még egy szót szól…  De csak mondja, mondja, ugyanazt, amit már az előbb elmondott, csak most más sorrendben. Ez hüle! És még mindig csak mondja, ugyanazt, csak most szinonim szavakkal, és lightosabban körbeírva. Jövő héten hívok egy villanyszerelőt, és áramot fogok belevezetni a sövénykerítésembe! Mindjárt robbanok! KO!

KO! Na akkor most. Végig gondoltam, magamban, hogy mit is kellene neki mondani, szépen megválogatott becsmérlő dolgokat. Milyen hangnemben, és hova is küldjem el őt.

De nem! Mert én egy nagyon kedves, és megértő lélek lévén, csak közlöm vele, hogy semmi gond, holnap délelőtt jöhet. A gereblye, és a fűseprű a fal mellett lesz, a seprűvel szépen seperje körbe a medence mellett az utakat, a leveles zsákot ott balra találja, a medence ponyvájáról, pedig egyenként kell lepecázni a gusztustalan ázott, vizes falevélkéket. Majd ezután, ha ezzel kész van. Összeszedheti az aznap lehullott diókat. KO!

Hurrá, Halleluja, Ovations,... Na ez már így OK!

Az idén már nem kell köszönnöm neki többet, de lesz jövőre is ősz, és majd megint hullanak a levelek és a dió................

"Olyan egyformák a napok mostanában, biztosan kifogyott az ötletekből a Jóisten!"

Mondja ezt a 12 éves nagyfiam reggelizés közben. Holnaptól változtatnom kell a reggeli menün, tejeskávét fog kapni és nem kakaót, attól tán felpörögnek a napjai.

Boszorkányok márpedig vannak.
Gyerekkorunkban azzal etettek, hogy a boszik gonoszak.
Aztán jött Óz, ott meg volt Keleti és Nyugati boszi, az egyik gonosz volt a másik aranyos.
Tini csaj koromban, ami nem tegnap volt, boszinak képzeltem magam, mert néha úgy éreztem, hogy fognak az átkaim. Volt belőle sok. Persze lehet, hogy sokat tettem is azért, hogy megtörténjenek.
Mikor az első pasim boszinak nevezett, az nagyon tetszett, ráérzett a lényegre. A boszik szexisek, dögösek, bűbájosak, varázslatosak, és minden problémát meg tudnak oldani. Olyanok mint én.
Fiamnak sokszor olvastam meséket kisgyerekkorában, és persze a boszi témába is beleszaladtunk néha. Gyerekként természetes volt neki, hogy a boszik szépek, ügyesek. Hiszen mindig azt hallotta, hogy boszorkányosan szép, vagy boszorkányosan ügyes ez vagy az. Természetes, hogy neki (is) pozitív gondolatai voltak irányukba.
Most pedig itt állok (momentán ülök), és nagy gondban vagyok.
Nagyfiam, pszichológusnál járt, és le kellett rajzolnia az anyukáját, azaz engem. Na mit rajzolt a fiam? Igen. Egy boszorkányt rajzolt, meg egy hatalmas seprűt is rajzolt a lábam közé ( a könnyebb közlekedés miatt), így Freud bácsinak is kedveztünk kicsit.
Miért lettem boszi a rajzon? Mert anyabanyának nevez néha, aki néha bűbájos, varázslatos és tökéletesen meg tud oldani minden problémát. A nevet még az apukájától kaptam, vajon miért?! ;)
Körülnéztem itt a neten, de nem találtam magyarázatot arra, hogy mit jelent a boszianyu a gyerekrajzban. Mi van, ha pszichomókus, félre értelmezi a rajzot, és valami fatális következtetést von le belőle?
Most aggódhatok a jövő hétig, mikor is találkozok majd a pszichóval.
Hol az igazság?