Kedves Répagyöki!

Kedves szomszédasszonyom!

Kedves "aki-szintén-nem-tudta-még-eddig" !

A KO! és az OK! szócska közti különbség nem csak a két betű felcseréléséből áll.

Én momentán KO! vagyok a sok falevéltől a kertben, mert csak az én bosszantásomra hullanak le. Valószínű, hogy magát az őszi évszakot is az én idegesítésemre találták, ki. Mindig mondtam, hogy nekem a mediterrán klíma jobban bejönne, de az az eltévedt gólya ide pottyantott le.

Egyszóval jól elvagyok a falevelek szedegetésével, mire végzek a kert végével, mehetek vissza az elejére. Telnek a zsákok, fárad a derekam, és azon gondolkodok, hogy hogyan fogom meghálálni a kukásoknak kedden, hogy ezt a sok zsákot elviszik. Bár mióta a Föníciaiak feltalálták az a bizonyos dolgot, ez már nem kérdés. KO!

Aztán ott van a diófa, a szomszédé, de nálam dobja le a leveleit.  Egész nyáron takaríthatom a medencét, hogy tiszta legyen a vize. Most ősszel meg mindent beborít a sok dió is. Na jó, persze szeretjük a diót, meg az aranygaluskát és a diós palacsintát is. De sokkal egyszerűbb a piacon oda menni Mariska nénihez és kérni tőle 30 dkg diót, pucolva. De nem, én naponta görnyedek, szedegetem, hopp ez nem dió, hanem egy meztelen csiga, és csak szedem, hajladozok. Nem kell nekem sem Réka sem Norbi fittttnesss DVD, itt van nekem a dió szedés. KO!

Ma mikor már kész vagyok kb. egy nagyvödörnyi dió összeszedésével, megtisztel jelenlétével a szomszédasszonyom, és rákönyököl a bokorkerítésemre, amit én nyírok, és ápolgatok, mert ő nem ér rá, ugyanis nyugdíjas. Majd előadja a nagymonológját, miszerint olvasta valahol, hogy őneki joga van átjönni hozzám, és a lehullott dióját összeszedheti. KO!

Mély levegő vétel, már elszámoltam 10-ig, ha még egy szót szól…  De csak mondja, mondja, ugyanazt, amit már az előbb elmondott, csak most más sorrendben. Ez hüle! És még mindig csak mondja, ugyanazt, csak most szinonim szavakkal, és lightosabban körbeírva. Jövő héten hívok egy villanyszerelőt, és áramot fogok belevezetni a sövénykerítésembe! Mindjárt robbanok! KO!

KO! Na akkor most. Végig gondoltam, magamban, hogy mit is kellene neki mondani, szépen megválogatott becsmérlő dolgokat. Milyen hangnemben, és hova is küldjem el őt.

De nem! Mert én egy nagyon kedves, és megértő lélek lévén, csak közlöm vele, hogy semmi gond, holnap délelőtt jöhet. A gereblye, és a fűseprű a fal mellett lesz, a seprűvel szépen seperje körbe a medence mellett az utakat, a leveles zsákot ott balra találja, a medence ponyvájáról, pedig egyenként kell lepecázni a gusztustalan ázott, vizes falevélkéket. Majd ezután, ha ezzel kész van. Összeszedheti az aznap lehullott diókat. KO!

Hurrá, Halleluja, Ovations,... Na ez már így OK!

Az idén már nem kell köszönnöm neki többet, de lesz jövőre is ősz, és majd megint hullanak a levelek és a dió................

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.